Főegyházmegyei Könyvtár, Eger

Színlapok a 17-18. századból - kiállítás megnyitó könyvtárunkban

Színlapok a 17-18. századból címmel nyílik kiállítás könyvtárunk Barokk termében 2014. május 8-án, 16.30-kor.
 
A tárlat a magyar színházi kultúra történetének egy szinte ismeretlen területét, az iskola színjátszás világát idézi fel a látogatóknak. A 16-18. században a színház szinte mindenkinek elérhető, legelterjedtebb formája a középiskolákban folyó színjátszás volt. Az előadásokhoz kéziratos vagy nyomtatott színlapot is készítettek.
 

A színlap funkciója más volt, mint a 20. században, az előadás címén és időpontján kívül közölték a mecénás nevét, a szereposztást, a darab rövid tartalmát és jeleneteit is. Így a 4-16 oldalas kis nyomtatványok meghívóként szolgáltak, segítették a nézőket az előadás megértésében és megörökítették a szereplők névsorát is. Éppen ezért a színlapok nemcsak a dráma és a színháztörténet, hanem az iskolatörténet, sőt (a diáknévsorok miatt) a családtörténet szempontjából is nagyon érdekesek.
 
A majdnem 10 ezer magyarországi iskolai színielőadás sokszínű repertoárját, fejlett színpadtechnikáját elsősorban a jezsuita, a piarista, és a pálos színlapok segítségével mutatja be a kiállítás, de a tárlókban helyet kapott sok egyéb, a Főegyházmegyei Könyvtárban illetve a Főegyházmegyei Levéltárban őrzött dokumentum (iskolai jegyzet, történeti munka, drámakézirat stb.) is.
 
A jezsuita gimnázium és a papnevelde (szeminárium) díszes, régi színlapjainak segítségével megelevenedik a látogatók előtt a 18. századi egri színházi élet is, amikor majdnem 300 előadásnak tapsolhatott a város közönsége. 
 

KAPCSOLAT VELÜNK:


Kövessen minket:

Joomla Social by OrdaSoft!

Egyházi Könyvtárak Egyesülése

Egyházi Könyvtárak Közös Katalógusa

Magyar Katolikus Egyház

Cikkmegtekintések találatai
875232
Sütiket használunk

Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek közül néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek nekünk a webhely és a felhasználói élmény javításában (nyomon követési sütik). Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni az oldal összes funkcióját.