Besztercebánya, 2007.

Löffler Erzsébet – Balogh Ferenc:
Az egri Líceum művelődéstörténeti szerepe a XVIII-XIX. században

(Elhangzott Besztercebányán 2007. novemberében)

- Az előadáshoz készült prezentáció *.pps formátumban letölthető IDE KATTINTVA . -

Eszterházy Károly, aki 1762 és 1799 között volt Eger püspöke, monumentális emlékművet hagyott maga után, mikor megépíttette az egri Líceumot, amely ma a város legértékesebb műemlék épülete és egy felsőoktatási intézménynek, a róla elnevezett főiskolának ad otthont. A püspök székvárosában négyfakultásos egyetemet kívánt létrehozni, melyek a következőképpen jöttek volna létre: Az 1705-ben Telekessy püspök által alapított szemináriumra épült volna a teológiai kar, az 1740-ben Foglár György kanonok által létesített jogi iskolából, a Collegium Iuridicum Foglarianumból a jogi kart fejlesztette volna ki. Barkóczy püspök 1754-ben átszervezte a szemináriumi oktatást és kivéve azt a jezsuiták kezéből saját egyházmegyéje papjaira bízta. A Foglarianum épületében 1755-ben elkezdte a bölcselet oktatását, kiegészítve a matézissel, (számtan és mértan, később csillagászat), amit mind a teológus, mind a joghallgatók részére kötelezővé tett. A három kar összevonásával az egész intézményt a nyilvánosság rangjára emelte. Ez volt a püpöki iskola. Végezetül maga Eszterházy püspök állíttatta fel 1769-ben az orvosi iskolát a Schola Medicinalist, ami az orvosképzést volt hivatott megalapozni.

Az egyetemi elképzelésről mindennél ékesebben tanúskodik a díszterem freskója, amelyet 1781-ben Franz Sigrist készített el, és amely a tervezett négy fakultást ábrázolja. A bejárattól jobbra a jogtudomány látható, a bejárat fölötti hosszú oldalon van a bölcselet, a következő keskeny oldal az orvostudományé, az ablakok feletti teret pedig a teológia foglalja el. A csoportok felett megnyílik az égbolt, a Napban Isten szeme jelenik meg, szétárasztja sugarait és hirdeti, hogy minden világosság tőle származik.

Eszterházy Károly püspök a XVIII. század talán legműveltebb magyar főpapja volt. Egész életére és munkásságára rányomta bélyegét a jezsuita oktatás szelleme. Pozsonyban, a nagyszombati egyetemen és a római Collegium Germanicum et Hungaricumban egyaránt a jezsuiták tanították, és ez a hatás egész életművén nyomon követhető. Nemcsak tudását, hanem eltökéltségét és hivatástudatát is jezsuita tanáraitól kapta. Római tartózkodása során mély benyomást gyakorolt rá a rendkívül művelt XIV. Benedek pápa, aki sok gondot fordított az egyetemi képzés korszerűsítésére. Hatalmas összegeket áldozott könyvtárak fejlesztésére és különleges vonzalmat érzett a művészetek iránt is. XIV. Benedek pápa, mint példakép egész életében ott állt Eszterházy lelki szemei előtt, és igyekezett ő is mindenét, amije csak volt – szellemi képességeit, tudását, vagyonát - nemes célokra használni.

1762. június 29-én, amikor Eszterházy Károly elfoglalta az egri püspöki széket, elődje, Barkóczy Ferenc püspök jóvoltából már készen fogadták őt az egyetem épületének Gerl József által készített tervei. 1765-ben azonban ismeretlen okból szakításra került a sor, Eszterházy kifizettette Gerl addigi munkáját és soha többé nem került vele kapcsolatba. Fellner Jakab kapta meg az új megbízást. Az addig elkészült terv azonban nem lett teljesen elvetve, Fellner csupán átdolgozta azt. Az eredeti elképzelés bizonyosan nem tartalmazta a kápolnát és a színházat, mely a díszterem szomszédságában volt, ugyancsak ilyen új, Fellner beléptével összefüggésbe hozható elem volt a csillagda is.

1774-re került a Líceum épülete olyan állapotba, hogy használatba lehetett venni. Eszterházy püspök októberben elrendelte, hogy az összes iskola – a teológia, a jog és a filozófia – költözzenek oda és az 1774-75-ös tanévtől ott folyjék az oktatás. Ez meg is történt, a korábbi épületek pedig kollégiumként működtek tovább.

A csillagászat oktatásának, illetve a csillagda építésének gondolata minden valószínűség szerint úgy született, hogy Eszterházy, aki korábban rövid ideig váci püspök volt, megismerkedett az ottani székesegyház építő mesterének a fiával, Pilgram Antal jezsuita csillagásszal, aki viszont helyettese volt a jezsuita Hell Miksának, a bécsi csillagda vezetőjének. Fellner 1765 májusában jelölte ki a csillagásztorony helyét az épületen belül. 1773 májusára készültek el a meridiánterem boltozatai. Hell a délvonalat carrarai márványból rakatta ki és felsőtárkányi szürkemárvánnyal szegélyezte azt. ő írta elő, hogy miként kell kivésni azokat a nyílásokat, melyeken keresztül a napsugár be tud hatolni. Utasításai alapján emelték a camera obscurát és az obszerváló helyiséget, 1778-ra fejezte be a mozgatható kupola tervét. A sötétkamra a 9. emeleten kapott helyet, itt szerelték fel azt a periszkópot, melyet Hell „a vendégek mulattatására” tervezett. A torony a mannheimi és a kremsmünsteri csillagvizsgáló tornyokkal mutat formai rokonságot.

A Líceum építése még el sem kezdődött, amikor a püspök egyik papját, Balajthy Mátét 1762-ben Bécsbe küldte csillagászatot tanulni. 1774-ben Madarassy János áldozópap követte őt, aki Hell Miksa hallgatója volt a bécsi egyetemen. Hell Miksa már 1762-ben felhívta Eszterházy figyelmét a csillagászati könyvek szükségességére, így azokat az ő útmutatásai alapján szerezték be. Mire teljesen elkészült Európa legkorszerűbb csillagvizsgálója, a legfontosabb matematikai, csillagászati és fizikai kiadványok már ott sorakoztak az obszervatórium polcain. Sajnos a csillagászat Egerben nem mutatkozott sikeres tudományágnak, így annak ügye még a püspök életében leáldozott.

A könyvtár az egyetemi oktatást volt hivatott elősegíteni. A terem faburkolatát és állványzatát 1778-ban Fellner Jakab tervezte és Lotter Tamás egri asztalos 1778-1781 között készítette el. A reliefeket és az egyéb díszítményeket Halblechner Vencel egri szobrász mintázta, illetve faragta.

A freskó az 1545-től 1563-ig tartott Tridenti Zsinatot ábrázolja, összesen 132 alakkal. Kracker vejének, Zach Józsefnek segítségével festette, 1778-ban. Eszterházy egy canonica visitatio során, a szabolcsi főesperesnél látta azt a tridenti zsinatot ábrázoló metszetet, amelyet azután elkért, és amely alapjául szolgált a freskónak. Mikor a metszetet átadta Krackernak, arra is utasította, hogy akiknek kiléte a metszeten nincs feltüntetve, azokat egy bécsi jezsuita atya segítségével be tudja azonosítani. Ezen kívül azzal is megbízta, hogy tudakozódjon a résztvevők ülésrendje, a jellegzetes ábrázolási módok tekintetében és nagy gondja legyen a történeti hűségre. A témaválasztásban a püspök hangsúlyozni kívánta, hogy a tudományos képzésben és a felsőoktatásban az Egyháznak örökérvényű szerepe van, és hogy a vallásos szellem uralkodik rajta. A katolikus egyház legfőbb fórumát, mint élő valóságot, rendkívül színpompásan jeleníti meg a mennyezetkép, amelyen nagyon jól érvényesül a barokk térfokozás a valóságos architektúra látszólagos folytatásával. A terem négy sarkában négy jelenet látható: a papszentelés, az egyházi cenzúrát szimbolizáló kép, az utolsó kenet kiszolgáltatása, valamint a szentképek és a szent ereklyék tisztelete.

Az első könyvtáros Torner Ignác volt, aki 1781-ben terjesztette a püspök elé katalógusát. A professzorok összeállították azon könyvek listáit, melyek nélkülözhetetlenek voltak az oktatásban. A könyvállomány összegyűjtésében Eszterházy püspöknek több segítője is volt. Bécsben Giuseppe Garampi pápai nuncius, aki a teológiai és történelmi könyvek beszerzését vállalta magára, ügynökei Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában és Itáliában könyvkereskedésekben és árveréseken kutatták fel a szükséges könyveket. Sok esetben könyvtárak fölös példányait szerezték meg. Helyben Büky József könyvtáros segítette, aki később a könyvtár vezetője is lett, valamint Batthyány Ignác prépost-kanonok, a későbbi gyulafehérvári püspök, aki átkutatta Észak-Magyarország régi könyvtárait. Segítségére voltak plébánosok, könyvkereskedők. Számtalan hagyaték is került a könyvtár tulajdonába. Örök vesztesége Egernek, hogy a püspök számos kéziratot, kódexet, ősnyomtatványt ajándékozott Batthyány Ignácnak, abban a reményben, hogy ő követi majd az egri püspöki székben, és a művek idővel úgyis az Universitas könyvtárába kerülnek. Ezek ma a gyulafehérvári Batthyány könyvtárat gazdagítják. Ilyenek voltak többek között Luther és Melanchton első kiadásai és az a közel 800 kötetet kitevő kéziratállomány, amelyből 273 a Mohács előtti időkből származott. Amikor 1793. december 28-án az egri Líceumban megnyílt az ország második nyilvános könyvtára (az elsőt Klimó György pécsi püspök alapította), 16.000 kötettel rendelkezett. Ha ehhez hozzászámítjuk az 1799-ben elhunyt püspök mintegy 4000 kötetnyi hagyatékát, akkor kiderül, hogy az Eszterházy-féle könyvtár a 18. század végén Magyarország legnagyobb könyvgyűjteménye volt. A könyvtár enciklopédikus jellegű, hasonlóan a XVIII. századi főpapi könyvtárakhoz, vagyis tartalmilag felölelte a korabeli tudományokat: a teológiát, a filozófiát, a jogtudományt, az orvostudományt, a klasszikus irodalmat, a nyelvészetet, a csillagászatot, voltak benne bibliofil kiadványok, értékes kéziratok, ám hiányzott belőle a korabeli szépirodalom. Nyelvi szempontból a több mint 20.000 kötet 30 nyelven íródott. A magyar nyelvű irodalom az Eszterházy gyűjteményben mindössze 1,23%-ot tett ki.

A püspök egy alapítvány létesítésével próbálta biztosítani a könyvtár jövőjét, az azonban hamarosan értékét vesztette, és bizonytalanná váltak a működés feltételei. Fischer István, az egyházmegye második érseke (1807-1827) 1814-ben vette azt egyházmegyei kezelésbe, Szepessy Ignác kanonokot nevezte ki igazgatónak, és biztosította a személyzet bérezését. őt Montedegói Albert Ferenc követte, aki csillagászként érkezett ugyan Egerbe, de könyvtárosként is maradandót alkotott. 1852-ig összesen 11.000 kötettel gyarapodott a könyvtár, ami Fuchs Ferenc és Fischer István érsekek hagyatékán kívül Pyrker János László, a bazilika építtetőjének könyvtárát jelentette. Az egykori velencei pátriárka révén került Egerbe az egyetlen magyarországi Mozart kézirat és az úgynevezett egri hóráskönyv, a Horae Beatae Mariae Virginis, amely a XV. században Tours-ban készült és a könyvtár legértékesebb kódexe. Amikor 1751-ben Bartakovics Béla lett Eger érseke, akkor Albert Ferenc szavaival élve könyvtárunk második alapítót kapott. Azon kívül, hogy mintegy 20.000 kötettel gyarapította a könyvtárat, ő szerezte meg Toldy Ferenctől Mikes Kelemen 207 egybe kötött levelét, a Béldi-és a Pompéri kódexekkel együtt. Könyvtárosa, a már említett Albert Ferenc példátlan szorgalommal rendszerezte és katalogizálta a műveket, kimerítő beszámolót készített a könyvtár állapotáról, elkészítette a könyvtár használati szabályzatot. Felmérése alapján 1867-ben a könyvtár 45.449 kötettel rendelkezett. A XIX. század utolsó harmadában készült el a könyvtárterem raktározási rendszere, ami máig is működik: betű, római szám és arab szám kombinációjából áll. A XIX. század szorgalmas és szisztematikus munkájának a csúcspontját jelentette a Michalek Manó igazgató által 1893-ban készített katalógus és a hozzá készült két pótfüzet, melyek 1894-ben és 1900-ban jelentek meg.

1774-től a Líceum épületében működött a püspöki nyomda. Előzményeit a Foglár-féle jogi iskola épületében kell keresnünk, ahol Barkóczy Ferenc püspök kezdeményezésére kezdte el működését, de ekkor még nem a püspökség tulajdonában volt. A nyomda alapításának szükségességét két körülmény is indokolta, egyrészt az egész Észak – Magyarországra kiterjedő egyházmegyét el kellett látni liturgikus könyvekkel, másrészt a püspöki iskola, a Schola Episcopalis komoly tankönyv igényekkel jelentkezett. Ebben az időben Magyarországon mindössze nyolc helyen zajlott folyamatos könyvnyomtatás, ezek közül is csak Kassa és Nagykároly estek az egri egyházmegye területére. A kassai könyvnyomda pedig a jezsuiták kezén volt, akiket Barkóczy püspök köztudomásúlag nem kedvelt, sőt Egerben éppen ő vette ki a kezükből a papképzést, amivel korábban Telekessy püspök bízta meg a rendet, és új tantervet is készített a papnövendékek számára Reformatio Scholae Epsicopalis Agriensis címmel. Az is bosszantotta a főpapot, hogy a jezsuiták püspöki cenzúra nélkül adták ki könyveiket.

A nyomda első vezetője a híres Royer család tagja, Royer Ferenc Antal volt. Az első egri nyomdatermék 1755-ben látott napvilágot egy négy leveles tézisfüzet volt, amely Andreas Maximilianus Fredro Monita politico moralia c. Nagyszombatban megjelent műve elé volt kötve, s liber gradualisként kiosztva a régi minorita templomban tartott vitatkozáson. A vállalkozás sikeres volt, 1756-ban 13, 1757-ben 15, 1758-ban 18 kiadvány került ki a nyomdából. Ezek többnyire aprónyomtatványok voltak, de 23 könyv is volt közöttük, latin, magyar és német nyelveken. 1762-ben a nyomda a Vármegyeháza épületébe költözött, a Foglár intézet épületét ugyanis csaknem teljesen ki kellett üríteni, mert amikor itt járt egy bécsi építész az építendő Líceum dolgában, egyúttal körbe járta a jogi iskola (teljesen új) épületét is, és megállapította, hogy az életveszélyes, és le kell bontani.

Royer után sógora, Bauer Károly került a nyomda élére, aki eleinte szintén sikeres volt, később azonban hatalmas adósságot halmozott föl, ezért Eszterházy püspök beavatkozása révén 1766 májusában a nyomda a püspöki iskola tulajdonába került. Elsőként egy 84 oldalas püspöki körlevél és egy schematismus jelentek meg a püspöki iskola betűivel: „Typis Scholae Episcopalis”. 1774 végén költözött a nyomda végleges helyére, a Líceum három földszinti termébe. 1755 és 1800 között összesen 755 kiadvány jelent meg, 625 latin, 111 magyar, 18 német és 1 olasz nyelven. Témájukat tekintve teológiai, illetve lelkiségi könyv 297, történelmi, filozófiai tárgykörben 48, természettudományos 6, szépirodalmi 41, tézis füzet 149, egyéb témájú pedig 214 volt (ez utóbbiak aprónyomtatványok voltak). Formai tekintetben 392 könyv, 149 tézis füzet és 214 aprónyomtatvány volt.

1804-ben az egri püspökség érseki rangra emelkedett és Fuchs Ferenc, az első érsek kánoni látogatása során felmérte az immár érseki nyomda állapotát is, teljes leltárt készíttetett az ott található szerszámokról és eszközökről.

A nyomda már az 1770-es évektől tartott fönn elárusító helyeket, többnyire plébánosok és rendházak felügyelete alatt. Az egri püspöki nyomdának már a XVIII. század végén voltak üzletei Miskolcon, Gyöngyösön, Felsőbányán, Rozsnyón, Vácott, Pesten, Pápán, valamint Kolozsváron.

1846-tól Joó János, a rajziskola tanára volt a nyomda kurátora, majd 1856-59 között haszonbérlője. 1863-tól a Szent István Társulat bérelte. 1874-ben könyvkötészetet is nyitottak, ezt azonban 1879-ben bezárták, mert nagyon ráfizetéses volt. 1898-ban helyezték üzembe az első gőzgépet.

A XIX. században, mikor egyre fokozódott az igény a nagyobb példányszámokra, szükségessé váltak a technikai korszerűsítések: 1853-ban üzembe helyezték az első gyorshajtót, 1862-ben pedig litográfiát állítottak föl.

A XIX. században jelentősen növekedett a nyomda termékeinek száma, ezért eddig nem is foglalkozott senki azokkal részletesen. Ha feltételezzük azt, hogy a Főegyházmegyei Könyvtárba elvileg minden kiadvány bekerült, és mivel a könyvtárat azóta nem érte veszteség, akkor nem sokat tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a XIX. században 1744 volt az előállított könyvek száma. A nyelvi megoszlást tekintve már túlnyomórészt magyar nyelvű könyvek jelentek meg, de 251 latin, 21 német, sőt 2 francia és l szlovák nyelvű könyvet is nyomtattak. A tematikus megoszlás szerint főként teológiai művek, tankönyvek, kisebb számban liturgikus kiadványok, imádságos és énekes könyvek kerültek ki a nyomdából. Itt is előfordult még néhány tézis füzet.

A Collegium Iuridicum Foglarianum, vagyis a Jogi Iskola létrejöttében az a körülmény játszotta a fő szerepet, hogy a XVIII. század első felében egyedül a nagyszombati egyetem adta Magyarországnak az iskolázott jogászokat. A kolozsvári protestáns kollégiumban is képeztek jogászokat, de az nem volt katolikus, és területileg sem tartozott Magyarországhoz. Ahogy Foglár György kanonok, címzetes püspök az alapító okiratban megfogalmazta: „…oly kevés a katolikus ügyvéd, hogy a katolikus uraságok, még a prelátusok is, kénytelenek többnyire akatolikus ügyvédekre bízni ügyeiket, és sokszor a legkényesebb titkaikat is.” Fontosnak tartotta az alapító püspök azt is, hogy a megyegyűléseken méltón tudják képviselni a katolikus álláspontokat a protestánsokkal szemben. Támogatni kívánta továbbá a szegényebb sorsú katolikus nemes ifjúságot, hogy helyben tudjanak tanulni. Az új intézményt az egri püspök, a káptalan, valamint Heves és Külső Szolnok vármegyék patronátusa alá helyezte, és 1741-ben az országgyűlés a 44.tc. alapján törvénybe iktatta a Foglár - alapítványt.

Korszakos jelentőségű volt az iskola életében a Líceum megépítése. Mivel a Líceum egyetemnek volt szánva, természetesen a jogi iskolának is volt benne helye, ez képezte volna az egyik kart. „Ki is mondatott…amivel el volt határozva egyszersmind egész jövendő sorsa a Foglár-intézetnek, hogy tudni illik az a jövőben tisztán csak lakótanyája legyen az alapítványi és fizető konviktoroknak, ellenben ne legyen benne többé sem iskola, sem szállás a joghallgatók számára”. 1762-ben a Líceum építésével kapcsolatban kiderült, hogy a Foglár intézet épülete életveszélyes és ki kell azt üríteni. Mivel a Líceumot is éppen csak elkezdték építeni, 1762 és 1766 között szünetelt a jogi iskola működése csupán a matematikai tanfolyam működhetett abban az épületrészben, amit nem kellett lebontani. 1766-67-ben újraindították az iskolát. 1774-ben, amikor a líceumi építkezés olyan stádiumba került, hogy az épületet használatba lehetett venni, a többi iskolával együtt a jogi is birtokba vette az új épületet. Érdekessége volt a költözködésnek, hogy a legcsekélyebb adat sem maradt fenn arra vonatkozóan, hogy valamilyen ünnepség keretében adták volna át az újonnan elkészült épületet. A nyilvános disputákat azonban továbbra is a Foglár intézetben tartották.

A XVIII. század hetvenes éveiben a jogi iskola két évfolyamos volt, mindkét évfolyam hallgatóinak negyedévenként nyilvános disputát kellett tartani.
Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis – amely az első kísérlet volt a magyar tanügy egységes szabályozásra – befolyással volt a jogi iskola helyzetére. A 60. § határozta meg helyzetét, amely szerint a főpapi líceumok kormányzását a főpap kegyúrra bízta, függetlenítve azokat a tankerületi főigazgatóságoktól. Egyúttal azonban kötelezővé tette rájuk nézve is a tanároktól elvárható szakképzettséget, az egységes tanmenetet, a fegyelmi és a leckerendet.

II. József tízévi uralkodása nagy csapást jelentett az egri iskolákra. Például miután Egerben látogatást tett (és megtekintette a Líceumot) 1783. december 9-én megszüntette Egerben a jogi és a filozófiai tanszakot. 1786-ban pedig elvetette az egyháztól a Foglár épületet, ahol a kollégium működött és a katonaság rendelkezésére bocsátotta azt. Szinte minden alapítványt konfiskáltatott, ami az intézmények működését biztosította.

„Borúra derű – József császár meghalt az egri főiskola föltámadt, új életre ébredett.” Ezzel a mondattal kezdődik a Jogakadémia történetének azon fejezete, mely a kalapos király halála utáni időszakot taglalja. Az optimizmus azonban korai volt, mert igaz, hogy Eszterházy püspök újraindította valamennyi iskolát, a fenntartásukhoz szükséges pénzügyi alapok azonban megszűntek, a konfiskálás után ugyanis a donátorok nem támogatták tovább az alapítványokat. 1791. szeptember 16-án pedig a Helytartótanács neheztelését fejezte ki amiatt, hogy a püspök önhatalmúlag indította újra az intézményeket. Felhívták a figyelmét arra, hogy a Líceum nem lehet terhére az országos tanulmányi alapnak, vagyis állami támogatásra nem számíthat. Ezen túlmenően felfüggesztették a tanulók ösztöndíjazását egészen addig, amíg az iskola tanrendje nem alkalmazkodik az országos tanrendhez. A kassai tankerületi főigazgató felügyelete alá helyezték, aki időről időre megvizitálta az intézményt és annak állapotáról jelentést tett a Helytartótanácsnak.

Az iskola a XIX. században sem tudott háborítatlanul működni. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején például kórház működött a Líceum épületében 1850-61 között, pedig a Helytartótanács bezáratta. 1863-ban kapta meg a nyilvánossági jogot, és ezzel egyidejűleg három évre emelkedett a képzési idő.

1874-ben Trefort Ágoston kultuszminiszter rendezte a jogakadémiák helyzetét, egyetemi színvonalra emelte azokat, de a doktoráltatás és a tanárképzés jogát nem kapták meg. A tanulmányi időt háromról négy évre emelte. Ez az intézkedés sem biztosította a továbbiakra a nyugodt működés feltételeit, mert 1880-ban már arra kérte a kultuszminiszter Bartakovics érseket, hogy önként zárassa be az iskolát a jogakadémiák nagy számára való tekintettel. Ezt az érsek természetesen nem volt hajlandó megtenni, tovább folytatta küzdelmét az egri érseki iskolák fennmaradásáért.

Pyrker érsek 1827 őszén, néhány héttel Egerbe érkezése után kezdeményezte egy rajziskola, úgynevezett schola grafhidis felállítást, amit november 11-én tárgyalt először a városi magisztrátus. Ezt azért tartotta fontosnak, mert a céhbeli mesterek nem sok gondot fordítottak inasaik megfelelő képzésére, akik sok esetben írástudatlanok, és a műszaki rajzban teljesen járatlanok voltak. 1828. január 2-án újra tárgyalta a kérést a magisztrátus, és helyeselve az érsek tervét, elhatározta az iskola felállítását, magára vállalva a rajztanító fizetését. Az iskola működéséhez számtalan pénzbeli felajánlás is érkezett. Az uralkodó már február 13-án kelt leiratában tudomásul vette az új intézmény létesítését. Első tanára a szegedi Joó János pályázat útján nyerte el hivatalát. Így írt magáról: „Ráadtam magamat a rajzolás tanulására, s e mellett az építés, asztalos, lakatos, esztergályos, muzsikacsináló, képfaragó s több ilyen mesterségekben magamat gyakorlottam legalább annyira, hogy rólok alapos tudásom legyen, kivált az építésben… Rajztudás nélkül a mesterségekben célt érni nem lehet. A rajzolni tudás az értelmi fejlődés és műveltség fejlesztésére hatással van.” Az egykorú iratokban Joó Jánost különféle titulusokkal illették: „a rajztudomány professora”, „a rajzoló tudomány tanítója”, „rajzoló professor”, „rajzoskola mester”, valamint a „rajzolás és építés oktatója”. A Rajziskolát az érsek saját költségén szerelte fel és rendezte be a Líceumban. Később, 1843-ban úgy találta, hogy az iskola külön épületet érdemel. Erre a célra a város a saját tulajdonában lévő „Kacsa kocsma” épületét tartotta alkalmasnak a mai Bródy Sándor utcában. A magisztrátus 1843. június 6-i jegyzőkönyvében méltányolva az érsek nagylelkűségét, így ír az iskola jelentőségéről: „… számtalan szegényebb sorsú mesterségen lévő gyermekeink javokra, előmenetelökre s kiművelésükre s ez által az emberiségre nézve megbecsülhetetlen kincsek leendenek.”

A már sokat emlegetett Foglár intézetben kezdte meg működését Pyrker érsek első magyar nyelvű tanítóképzője. Az intézet alapításának oka a tanítók kétségbeejtő tudatlansága volt. Ennek egyetlen ellenszere egy korszerű mesterképző létrehozása volt. Az érsek 5000 váltóforinttal indította útjára azt az alapítványt, melynek segítségével az intézményt működtetni kívánta. Egyúttal felszólította a káptalant és a papságot, hogy járuljanak ők is hozzá, ki-ki tehetsége szerint adakozzon. Felhívásának komoly visszhangja volt, hamarosan összegyűlt 28. 905 váltóforint és 10 krajcár, amivel az alapítvány elkezdhette működését. Az elkövetkezendő években folyamatosan gyarapodott a tőke. A kamatokból nemcsak az oktatók fizetését fedezték, hanem az öreg tanítókat, illetve azok özvegyeit és árváit is segélyezték. Az intézmény az uralkodói jóváhagyás után 1828. november 11-én nyitotta meg kapuit. Első igazgatója Rajner Károly egri nagyprépost, érseki helynök, később címzetes püspök volt. Négy tanár segítette a munkáját. Az iskola egy évfolyamos volt, és az első évben 7 hallgató jelentkezett, akik közül mindenki elvégezte a teljes gimnáziumot. Az alábbi tantárgyakat kellett tanulniuk: keresztény hittudomány, Ó-és Újtestamentumi történetek, értelmes olvasás, szép-és helyesírás, számvetés, esedező, kötelező, nyugtató és egyéb levelek írása, az iskolai tanítás és nevelés tudománya, hangászat (ének), clavír és orgona hangoztatás, liturgia.

Az intézmény rendkívül fontos volt, mert a XIX. század első felében a protestáns főiskolákon kívül kizárólag a szepesi (szintén által Pyrker alapított), és az egri tanítóképzők képeztek tanítókat. Később több püspök nyitott ilyen típusú iskolát, sőt az állam is belépett a fenntartók sorába.

Pyrker érsek már 1844-ben újjászervezte intézményét, a tanulmányi időt két évre emelte, új tanítástervet készíttetett, melyben további tantárgyak jelentek meg: a természettan, földrajz, szertartástan, magyar írásmód, egészségtan. A növendékek tudását három minősítéssel értékelték: 1. eminens, 2. classic prima, 3. classic secunda.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt megcsappant a hallgatók száma. 1852-ben a tanítóképző a Líceum épületébe költözött, a régi Foglár intézetben pedig az angolkisasszonyok leltek otthonra. Vele együtt a Líceumba került az elemi iskola is, mely gyakorló iskolája volt a képzőnek. 1854-ben a bécsi kultuszminisztérium új tantervet bocsátott ki, az Organisations Entwurf-ot, melyet rá kívánt erőszakolni a felekezeti tanítóképzőkre is, és melynek lényege a német nyelv erőszakos használata és az iskolarendszer germanizálása volt. Összességében az új tanterv színvonalcsökkenést is jelentett, ezért Bartakovics érsek megpróbált ellenállni, de a kiegyezésig sok kellemetlenséget kellett elviselnie az erőszakos osztrák iskolapolitika miatt. Az érseket azzal fenyegette a kormányzat, hogy intézményét magániskolává degradálják, amennyiben nem tartja be az előírásokat. Hosszas küzdelem után 1858. február 6-án megerősítést nyert az intézet nyilvános jellege, de az érsek is kénytelen volt engedni. A rendelet alapján az intézet két évfolyamos volt, 16 éves életkorban lehetett beiratkozni, legalább az alreáliskola 2. osztálya, vagy az algimnázium elvégzése után. Emlékszünk, hogy az alapításkor még teljes gimnáziumot végeztek a jelentkezők.

Az 1867. évi kiegyezés után báró Eötvös József kultuszminiszter új népoktatásügyi alaptörvényt terjesztett elő. A törvény előírta az általános tankötelezettséget, megszüntette a különbséget a falusi, kisvárosi és nagyvárosi iskolák között, létrejöttek az egységes népiskolák, egységes tantervek, ami egységes tanítóképzést kívánt meg. Megállapítást nyert, hogy az iskolakötelesek 47%-a nem jár iskolába, és hogy kb. 10. 000 tanító hiányzik a törvény végrehajtásához. Az új helyzetnek megfelelően az érsek újból átszervezte tanítóképzőjét és 1870-től három évre emelte a képzési időt.

Bartakovics érsek 1873-ban bekövetkezett halála után utóda, Samassa József is szívén viselte a tanítóképző sorsát. A tantestület szakmai irányítása mellett, az angolkisasszonyok intézetében tanítónőképzést szervezett. Az intézetben fokozatosan bővült az ott oktatott tantárgyak száma, 1874-től például, bevezették a latin nyelv oktatását, mert azok a hallgatók, akik nem gimnáziumból érkeztek, nem tudtak latinul olvasni, a kántortanítóknak pedig erre szükségük volt. Bővült az iskolai könyvtár, gyarapodtak a szertárak.

A század vége felé ismét emelkedett a képzési idő, első lépésben a III. évfolyamot elvégzett hallgatókat csak egy év gyakorlat után bocsátották képesítő vizsgára, majd 1883-tól négy évfolyamosra emelkedett a képzés.

1872-től a Líceum épületének második emeletén működött az Egri Érseki Líceumi Múzeum. Eszterházy püspök a második emeleten kialakított egy termet, amely színházi előadásokra volt alkalmas. Aszalay József jogtudós, aki előbb az udvari kancelláriánál, majd a Helytartótanácsnál töltött be fontos tisztségeket, 1872-ben a Líceumnak ajándékozta festménygyűjteményét, megemlékezvén arról, hogy egykor az itteni jogi iskola diákja volt. Arra kérte Bartakovics érseket, hogy a fent említett színháztermet rendeztesse be képtárnak. Az érsek teljesítette kérését, így megalapozván az Egri Érseki Líceumi Múzeumot.

A gyűjtemény további gyarapodása közvetve Montedegói Albert Ferenc csillagász könyvtáros nevéhez fűződött, aki az általa gyűjtött pecsétlenyomatokat, rangosabb személyek aláírásait, gyűrűpecsétjeik lenyomatait, összesen 2600 tételt adott el Kandra Kabos tudós papnak, a Magyar Mythológia szerzőjének, ő pedig a Múzeumnak ajándékozta azokat. Bartakovics Béla érsek végrendeletében több mint 450 érmet hagyott az általa alapított intézményre. Utóda Samassa József érsek a pénzérmék mellett festményeket gyűjtött, az ő hagyatékából kerültek a Múzeumba Ligethy Antal képei a szepesi várról. Összesen 38 képet hagyott a gyűjteményre. Lengyel Miklós nagyprépost 1889-ben 7 képet adományozott. Pánthy Endre nagyprépost, aki 1848-ban Pyrker érsek hagyatékának árverésén több értékes festményt vásárolt, úgy, mint Dosso Dossi Faun és nimfáját, Kracker János Lukács, Balkay Pál, Kovács Mihály és Sajóssy Alajos műveit, gyűjteményét 1906-ban hagyta a Múzeumra. Jelentős régiséggyűjteménye volt Bartalos Gyula kanonoknak is, aki 1909-ben ajándékozta azt a Múzeumnak. Ezek közül 51 tárgy ki volt állítva az ezredéves kiállításon is. Ez a gyűjtemény több mint 8000 darabot számlált őslénytan, régészet, numizmatika témakörökben, de számos levéltári anyagot, történelmi dokumentumot, levelezéseket is tartalmazott, sőt innen került a Múzeumba Canova Keresztelő Szent Jánost ábrázoló szobrocskája. Az előadás témaköréhez ugyan nem tartozik, de el kell mondanom, hogy ma ez a gyűjtemény a Dobó István Vármúzeumban van. 1950-ben ugyanis egy miniszteri rendelet az egyházakat alkalmatlanná nyilvánította közgyűjtemények fenntartására, és ezért elkobozták azokat. 1990 után letéti szerződést kötött a tulajdonos Egri Főegyházmegye a Múzeummal, és a gyűjtemények ma már kölcsönként vannak ott.

A fent említett intézmények mellett az Egyházmegyei Tanfelügyelőség is itt működött, melyet Bartakovics Béla érsek alapított 1851-ben, Egyházmegyei Tanoda Hivatal néven, és amely 1877-ben költözött be a Líceum épületébe. Számos kisebb jelentőségű tudományos és szakmai műhely is itt talált otthonra, többnyire az egyházi és városi újságok szerkesztőségei is itt működtek.

Az egri Líceum impozáns épülettömege, mely a város jelképének is tekinthető, Eszterházy Károly püspök életművének csúcspontját jelenti még akkor is, ha a püspök elképzelése az egri egyetemről nem valósult meg. Eszterházy Károly egész életműve azon alapult, hogy elkötelezetten kívánta teljesíteni küldetését. Ez az elkötelezettség három pillérre épült: egyháza, hazája és a tudomány szolgálatába állította vagyonát, képességeit és lehetőségeit. Meggyőződésem, hogy a három freskó ennek a hármas elköteleződésnek a szimbóluma. Mint a bevezetőben elhangzott, az egyház iránti elkötelezettség a jezsuiták iskoláiban ivódott lelkébe, a tudományok iránti szenvedélyes vonzalma részben a jezsuitáktól, részben az általa nagyra becsült XIV. Benedek pápától származik. A hazaszeretet, aminek szimbóluma az egész Líceum, benne a kápolna freskójával, melyen kitüntetett helyet foglalnak el a magyar szentek, az oltárkép, Hesz Mihály, eredetileg Huszár Ferenc munkája, mely azt a jelenetet ábrázolja, mikor Szent István felajánlja a koronát a Szűzanyának, vagy a Líceum második emeleti folyosójára Wittmann János egri festővel készíttetett, Szent László legendájából vett jeleneteket ábrázoló képsorával, talán némi magyarázatot igényel. A XVIII. század Magyarországán ugyanis teljesen természetes, hogy egy arisztokrata főpap elkötelezettje volt egyházának, és lelkes rajongója a tudománynak. Ma is látjuk, hogy nemcsak palotákat építettek, hanem gazdagon díszített fényes templomok hirdették Isten dicsőségét, gazdag főúri és főpapi könyvtárak őrzik ma is emléküket. Az azonban már sokkal ritkább, hogy egy XVIII. századi gazdag arisztokrata főpap küldetésének tekinti a honfitársairól való gondoskodást oly módon, hogy kiművelt emberfőket akart biztosítani a hazának. Ebben Eszterházy egészen rendkívüli volt. Mint ahogy abban is megelőzte korát, hogy ellentétben a legtöbb magyar arisztokratával, akik „életüket és vérüket” ajánlották a királynőnek nemesi előjogaik megtartása érdekében, ő nem volt különösebben lojális az uralkodóházzal. Persze, Mária Terézia és II. József mindent meg is tettek ennek érdekében, sőt a kalapos király valósággal provokálta a püspököt. Először is, a királynő által bevezetett Ratio Educationis pecsételte meg az egyetem sorsát. A püspök külön beadványára is nemleges volt a királynő válasza. II. József pedig nemcsak megalázta őt akkor, amikor Egerben járván nem fogadta el a püspök vendégszeretetét, és egy közönséges fogadóban szállt meg, hanem csúnyán be is csapta őt. Amikor rövid időre állami kézbe vette a papképzést, azzal biztatta a püspököt, hogy az általa megszüntetett szemináriumok helyett kerületi szemináriumokat létesít, és az egyik majd Egerben lesz. Eszterházy ekkor nagyszabású épületbővítésbe kezdett. Ezzel szemben nemhogy a kerületi szeminárium nem valósult meg, de még a kibővített egrit is bezárták. Csak a király halála után nyithatta meg újra kapuit.

Összességében elmondható, hogy noha az Eszterházy által tervezett egyetem mind a mai napig nem valósult meg, fáradozásai és felbecsülhetetlen anyagi áldozatvállalása nem ment veszendőbe. Ipolyi Arnold úgy fogalmazott 1868-ban, hogy a Líceum a tudományoknak, sőt a művészeteknek is egyik kitűnő hazai iskolájává vált. A Líceum nagyszerűségére mi sem jellemzőbb, mint az, ahogyan Gorove László Egerről írott könyvében II. Józsefnek a városban tett látogatásáról írt: „…A Lyceumnak roppant alkotmányát 2-dik Jósef Császár is a midőn 1784-dik Eszt: October Holnapjának 17-dik napján Egerbe érkezett volna, a következett napon megtekénteni méltóztatott és annak szépségén fejedelem létére is bámult, és az őtet meg tisztelő Püspöknek izlésit magasztalta, csudálván egyszersmind hogy az arra fordított nagy költekezéseket el viselhette.”

Sokan úgy vélik, hogy a gyönyörű épület, amely büszkesége nemcsak a városnak, hanem hazánknak is, fő szerepet játszott abban, hogy Eger a „magyar Athén” kitüntető nevet viselte.

Irodalomjegyzék:

MAGYAR KATOLIKUS LEXIKON II.
1993-    BUDAPEST

ANTALÓCZI Lajos
1993 A kétszáz éves Egri Főegyházmegyei Könyvtár története (1793-1993) In Kétszáz éves az Egri Főegyházmegyei Könyvtár 1793-1993. Emlékkönyv. Szerk: Antalóczi Lajos. 17-68. Eger.

BENKÓCZY Emil
1928    Pyrker első tanítóképzője. Eger.

BOSÁK Nándor
1993 Teológiai oktatás Egerben a XVIII. században. In Kétszáz éves az Egri Főegyházmegyei Könyvtár 1793-1993. Emlékkönyv. Szerk: Antalóczy Lajos. 159-164. Eger.

DERCSÉNYI Dezső – VOIT Pál
1967 -1978   Heves megye Műemlékei I-III. Budapest.

GOROVE László
1876    Eger városának történetei Eger.

IVÁNYI Sándor
1993       egri püspöki nyomda a 18. században. In Kétszáz éves az Egri Főegyházmegyei   Könyvtár 1793-1993. Emlékkönyv. Szerk: Antalóczy Lajos. Eger.

KÁDÁR László
1993   Eszterházy racionalizmusa In Kétszáz éves az Egri Főegyházmegyei Könyvtár. 1793-1993 Szerk: Antalóczy Lajos. Eger.

KISS Péter
1989-1990 Gyűjtemények és Múzeumok Egerben1951-ig. AGRIA XXV-XXVI. 691-712. Eger.

KISS Péter
1993 Arcvonások Eger művelődéstörténetéből. Eger.

KISS Péter
2001 Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár és az egyetemi gondolat. Agria XXXVIII. 221-254. Eger.

KISS Péter
1999 Az egri egyházi (líceumi nyomdaüzem első félévszázadának története. AGRIA XXXV. 209-232. Eger.

KISS Péter
2004 Eger város „Magyar Athén” elnevezésének története (1748-1944) AGRIA XL. 295-312. Eger.

LÖFFLER Erzsébet
1999 Ad maiorem Dei gloriam. In: Eszterházy Emlékkönyv Szerk: Kovács Béla Eger.

LÖFFLER Erzsébet
2002 Két és fél évszázad az egri püspökök és érsekek történetéből. Eger.

SUGÁR István
1987 Pyrker János László érsek és Eger városa. In: Pyrker János emlékkönyv Szerk.: Hölvényi György

SZEPESY Sándor
1893 Az egri Lyceum bölcsőkora. Egri Egyházmegyei Közlöny, 164-165. Eger.

SZMRECSÁNYI Miklós
1937 Eger művészetéről. Budapest.

UDVARDY László
1898 Az Egri Érseki Joglíceum története (1740-1896) Eger.

Főegyházmegyei Könyvtár, Eger