Főegyházmegyei Könyvtár, Eger

Múzeumok éjszakája 2012. - beszámoló

Könyvtárunk június 16-án első alkalommal kapcsolódott be az immáron 10 éves rendezvénybe. Minden várakozásunkat felülmúlta az az érdeklődés, amelyet látogatóink részéről tapasztaltunk. Több mint százan voltak kíváncsiak a Könyvtárra és annak értékeire. Köztük sok-sok olyan egri lakos, akik már évtizedek óta, vagy még sohasem látták Egernek ezt a kiemelkedő látványosságát.

19-23 óra között óránként tárlatvezetéseket tartottunk a barokk teremkönyvtárban, emellett a látogatók megtekinthették olvasótermünket, és lehetőség volt arra is, hogy az egri Hóráskönyvet és Mikes Kelemen törökországi leveleit kézbe vehessék, és beléjük lapozhassanak. Ez utóbbit természetesen csak kesztyűben és felügyelet mellett tehették meg, de sokan megilletődötten lapozgatták az értékes kódexet, illetve kéziratot, hiszen még soha életükben nem tarthattak ilyen értékes műkincset a kezükben.

Látogatóink sok kérdést is föltettek, leginkább az érdekelte őket, hogy kik olvassák a Barokk teremben elhelyezett több száz éves könyveket, lehet-e azokat kölcsönözni, hogyan és kiknek lehet azokat kézbe venni, hogyan vannak a könyvek katalogizálva, hogy lehetett a számítógépes korszak előtt megkeresni egy-egy könyv helyét. Volt, aki arra volt kíváncsi, hogy kerültek a Könyvtárba a Mikes-levelek, és hogy mikor adták ki azokat először?

Tekintettel a nagy érdeklődésre, a továbbiakban rendszeressé szeretnénk tenni részvételünket a hasonló rendezvényekben, hiszen minden munkatársunkat nagy örömmel töltötte el a Könyvtárunk iránti érdeklődés, valamint az, hogy tapasztalatunk szerint az egriek büszkék arra, hogy városunkban ilyen értékekkel dicsekedhetünk.

KAPCSOLAT VELÜNK:


Kövessen minket:

Joomla Social by OrdaSoft!

Egyházi Könyvtárak Egyesülése

Egyházi Könyvtárak Közös Katalógusa

Magyar Katolikus Egyház

Cikkmegtekintések találatai
936673
Sütiket használunk

Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek közül néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek nekünk a webhely és a felhasználói élmény javításában (nyomon követési sütik). Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni az oldal összes funkcióját.